Bizony, necces volt ez a szenteste, ezt éreztem is. Rémlett az előző évekből. Node ennyire? Ugyebár ez a szeretet ünnepe, és ha az ember úgy érzi, hogy a családjában nyoma sincs a szeretetnek, az bizony gáz! Vagy ha előjönnek furcsa érzések, hogy talán elcseréltek születésemkor, vagy túlságosan kései gyerek vagyok, ezért van ez a hatalmas szakadék köztem és köztük. Nincs most kedvem ezt boncolgatni, pedig eléggé messzire vezetne. Lehet, hogy a zárkózottságom és önbizalomhiányom is a nem megfelelő háttérországban keresendő... Ki tudja. Karácsony van, én meg ilyeneken filózok. Bárhogy is álltam hozzá, minden évben előjött a magány érzése, amit már jól ismerek, furcsa is lenne nélküle létezni, de kipróbálnám. Az estém a drága párom mentette meg, mondta, hogy menjek el hozzájuk, mert ők nagyon szívesen látnak, és mennyire jó lesz nekem, és ne érdekeljenek a hülye vizsgák se. Anyummal is volt egy beszélgetés, amitől bűntudatom lett (nem mintha amúgy nem lenne). Szar, hogy ilyen fekete bárány lettem. Majd egyszer valamikor, egy másik dimenzióban várni fog engem egy szerető közösség, akik épp így fognak elfogadni. Boldog Karácsonyt :P

Ezt a szennyet írtam ide pár perce Karácsony alkalmából, de máris megbántam. Most ilyen hálátlan depressziós hülyének érzem magam, mivel bárki idetéved, annak belerondítok a meghitt ünnepi hangulatába. Néhány napra megszűntem.

Egyébként utolért a karácsonyi hangulat. Nálam ez úgy nyilvánul meg, hogy hiperérzékeny vagyok. Például képes vagyok bőgni azért, mert szegény fenyőfák az életüket áldozzák azért, hogy a szeretet ünnepén ott virítsanak a nappalik közepén... Néhány blogbejegyzés is eléggé meghatott. Meg most sokkal inkább együtt tudok érezni a többi emberrel, nem csinálok úgy, mintha nem érdekelnének. Pontosabban nem tudok úgy csinálni. Meg vagyok fosztva a páncélomtól, és minden Karácsonykor ez van... Teljesen független attól a giccstől amit az utcán, bevásárlóközpontokban és médiában nyomatnak.
De én másoknál is ezt látom! Sokkal könnyebb megbántani ilyenkor az embert. A mi családunk a példa, nálunk minden évben van ilyenkor valami összeveszés, konfliktus... Aztán végül helyreáll a béke.
Hát kicsit necces ünnep ez. Utálok megnyílni, az olyan félelmetes. Szinte biztos, hogy megbántanak. Pörög is az agyam, hogy idén hogyan kerülhetném el. De végül úgyis eljön az a pont, mikor nyugalom van, béke, és a "de jó együtt lenni" érzés, és sajnálom, hogy ilyen egyszer van egy évben.

Engedtem a kísértésnek és csináltam egy paladin karaktert. Az a neve, hogy kalapács-ember. :D

Pénzügy... Nem fogok megbukni. Valahogy úgy vagyok vele, mint tavaly a joggal. Először rémes, de minél többet olvasom, annál emészthetőbb.

Meglehetősen hisztis napot tudhatok magam mögött, de legalább szerencsésen megérkeztem. Időről időre próbálom elhitetni magammal, hogy semmi gáz nincs, ha egyszer az életben megbukok egy tárgyból, de mégse tudom ezt elfogadni, hogy ennyire béna legyek (ha már egyszer teszek ellene, akkor nem kéne...). Franc se tudja, miért alakult ez ki, de irigylem azokat, akik egy legyintéssel elintézik. Pedig nekem sincs rá okom, hogy ebből ügyet csináljak. Elvégre megnézném hány olyan ember van, aki elvégez egy idegennyelvű bölcsész szakot színötösre, egy darab bukás nélkül, ötös szakdolgozattal és államvizsgával, majd ezt megpróbálja eljátszani közgazdász szakon is... onnantól, hogy átkerültem államira, már nincs miért hajtani. Ezt átgondoltam már 50szer, és mégis dühít, hogy olvasok valamit, és NEM ÉRTEM. Nem azért mert lusta vagyok, hanem mert közöm nincs hozzá. Idegesítő.

A fasz kivan a mávval. A héten másodjára kell módosítanom az utazásomon a késései miatt. Bánom is már, hogy nem tegnap utaztam vissza. Most úgy érzem, hogy ez kidobott idő, az idő pedig most számomra a legfontosabb. Nem akarok elúszni... Ja, és lett volna egy harmadik eset is, csak addigra már hazaértem: valami gyökér elé lépett a vonatnak. Háttöö... tudom, jön a Karácsony, ilyenkor stílszerű az öngyilkosság, de könyörgöm, akkor gyógyszerezze be magát, vagy ugorjon le a 10.-ről, azzal nem bénítja meg a forgalmat egy fél napra. Mérges vagyok. :/

Sajnálatos módon abba kell hagynom a tanulást, mert eléggé fázok... Pedig már kezdek belejönni. Vagyis már nem húzom fel magam, ha nem értek valamit, csak simán átlapozom... De legalább ragadnak rám olyan kifejezések, amik segítségével bárkivel el tudok hitetni bármit. :) IGEN, EZAZ! Ezért hasznos a főiskola. Végre rájöttem.

Hm, tegnap éjjel megint a kis játékostársaimmal álmodtam...Sőt, egyébként mikor még ott voltam, minden éjjel azzal a tetves játékkal álmodtam. Miért?!!?! (Jövőre remélem kiderül, hogy mi ez a nagy kötődés, mert úgy érzem, valamit még tartogatnak nekem...)

Milyen régen töltöttem itthon a vasárnapot. Valamiért jó érzés megtörni a szokásokat, és vasárnap helyett hétfőn visszautazni. Szeretem olykor megtörni a szokásokat...olyan felszabadító.
Sajnos tanulnom kell. Méghozzá pénzügyet. Ahogy végiglapozok az emlékeimben, ez tűnik minden idők legnehezebb tárgyának. Csak az első előadáson voltam bent, de akkor eldöntöttem, hogy nem fogom én ezzel elrontani a szerdáimat, úgyhogy nem is mentem többször. Felvettem a legkésőbbi időpontra (jan 3), és hát hajrá! Van könyv, diasor, meg néhány élménybeszámoló... Azt üzente a tanár, hogy 4-es 5-ösre ne nagyon számítsunk, és ha mindenki megbukik, akkor ő szívrohamot fog kapni. Háttöö eddig elég magas a bukási arány. Már készül a kérvény, hogy legyen több vizsgaidőpont. Ennyire rossz a helyzet. Az ilyesmi viszont a magamfajtából pont az ellenkező hatást váltja ki. :D Csak azért is jó jegyet akarok. :D:D:D Bár nem vagyok benne biztos, hogy ennyi év masszív tanulás után van még rá kapacitásom, mert értelmét már rég nem látom, hogy ilyenek miatt kiégessem magam. Na meglátom mi sül ki belőle. Mindenesetre bosszantó, hogy ezt kell nyomatnom az ünnepek alatt, és esélyes, hogy erősebb lesz a lázadó énem. Már most is tudom, hogy mit kéne inkább csinálnom: végigjátszani végre a diablo 2-t. 

Tetszik ez az új blog.. Ezért írok is még egy bejegyzést. :P Nem tudom, hogy hozzá fogok-e szokni ahhoz, hogy itt már akármit leírhatok, valószínűleg nem. De majd próbálkozok.
Januárban újra játszani fogok. Rájöttem, hogy hiányzik az a társaság... És elég nagy hatással vannak rám, franc se tudja miért. Miután abbahagytam, elkezdtem róluk álmodni. Illetve egy bizonyos emberrel, akivel szimpatizáltam, bár csak úgy mint a többiekkel, vele is marha keveset kommunikáltam. Aztán egyik nap írt nekem, hogy hol vagyok, hiányzok a csapatból. Ekkor még nem voltam benne biztos, hogy vissza akarok térni. Pontosan a héten döntöttem el, és várnak vissza szeretettel. Tök jó érzés. Azért mégis kéne valahova tartozni, nemde? Csak normálisabban kéne hozzáállnom. Például ha 50 emberből 48-cal jól kijövök, akkor azt a maradék kettőt tudnom kéne leszarni. És nem felidegesedni azon, ha épp valaki el nem tudja képzelni, hogy létezik élet a játékon kívül is. Plusz megtalálni az egyensúlyt, és megtanulni nemet mondani, akkor is, ha ezt nem mindenki nézi jó szemmel. Ha ezeket sikerül betartanom, akkor elég remek hónapoknak nézek elébe társasági szempontból.

Az egyik legjobb, amit magammal tehettem, hogy vettem egy mp3 lejátszót. Évekig el se tudtam képzelni a közlekedést zenehallgatás nélkül, aztán tavaly elromlott a fülesem és nem vettem újat. Azóta fokozatosan megutáltam azt, ha menni kellett valahova, de nem gondoltam, hogy összefüggés lehet a kettő között... A hangulatom is sokkal jobb, mióta újra hallgatok zenét. Nem tudom, hogy ennek köszönhető-e, de ismét elkezdtek pörögni a képkockák, hogy mire is lenne leginkább szükségem. Ez pedig évek óta semmit sem változott. Talán nem is fog. Az is biztos, hogy amíg nem konkrét, addig esélyem sincs arra, hogy megvalósuljon. De már az is jó érzés, hogy gondolatban ott van... lehet, hogy elég is ennyi. A lényeg, hogy legyen ami éltet és energizál. Ha ez így megmaradna, akkor azt mondom, tök jó... Történt már olyan is, hogy konkretizálódott ez a bizonyos kívánság. Vonzás törvénye ide vagy oda, előbb utóbb elértem/megkaptam, mert kitartóan akartam. Csak sajnos addigra már le is mondtam róla, mindig késve érkezett... Momentán nem is akarok ennél többet, csak valami pozitív irányú változást, és ha ez a mostani állapot tartóssá válik, akkor van is rá esély. 

Hazajöttem, ülök, bambulok és semmihez nincs kedvem/erőm. Ilyen niiiiiiiiiincs.........

Hello Blogspot

Na akkor elkezdem. Épp lázadó kedvemben vagyok, mert a holnapi vizsgára tanulást nem vittem túlzásba, és most is egy új blogot kezdek el, ahelyett, hogy átnézném még gyorsan azt, ami nem megy.
Elkezdhettem volna hamarabb is, csak nem akartam rögtön rosszal kezdeni...és most se tudom, hogy el akarjam-e rontani az épp javuló hangulatomat... Csak annyit, hogy a szülinapom nem egészen sikerült jól, megkockáztatom, hogy életem legszarabb szülinapja volt, és ezen a ponton akkor meg is állnék. Azóta folyamatosan kapom a kedves gesztusokat, figyelmességeket, hogy érezzem, azért szeretve vagyok... Nem akarom folytatni, mert borzasztóan fáj még ez a téma.
Viszont meglepően sok embernek eszébe jutottam, nem számítottam erre. Olyan 20 körül már abba is hagytam a számolást, és mindenféle elméleteket gyártottam magamban, hogy valójában miért ennyi, de véletlenül se azért, mert szeretnek. :P Szóval nehéz dolgom lesz, ha azt akarom, hogy ez a szám jövőre mégnagyobbra duzzadjon, nem is nagyon látom értelmét erre gyúrni. Úgyhogy lehet valami más dologgal kell foglalkoznom, ami elsőre még az ismerkedésnél is nehezebbnek tűnik. Remélem hamarosan elmúlik ez a tompa, nyomasztó érzés. Nem akartam ilyen szar kezdést, de most ez van. Üdv Blogspot, megérkeztem. :P