Kezdem azt hinni, hogy valami átok van rajtam. Nem tudok új barátokra/haverokra szert tenni. Régebben sokkal könnyebbnek tűnt ez az egész. Volt egy érzésem, hogy ez az ember hasonló lehet, mint én, és biztos jól kijönnénk...így is lett. Nem csalódtam később se az így megismert személyekben, soha se azért szakadt meg a kapcsolat, mert félreismertük volna egymást. Most meg...egyszerűen semmi. Nap mint nap kommunikálok ezzel-azzal-amazzal és mintha idegenek között lennék. Egyszer azt érzem, hogy kezdek jóban lenni valakivel, és azon nyomban mond, vagy tesz valamit, amivel eltaszít. És ez így megy. Ott tartok, hogy oké, akkor nem keresem senkiben se a jót, közömbös és zárkózott leszek, elvégre ilyen az alaptermészetem, minek próbáljak más lenni. Csak már rég letűntek azok az idők is, mikor még ennek ellenére is volt, aki meg akart ismerni. Pedig nem ilyen az alaptermészetem, csak szarul esik, ha ignorálják a közeledési kísérletem és dacból utána már csak azért is szarok mindenkire. De azt a fránya reménysugárt csak nem sikerül rendesen kiölni...

Azt mondják, jobb későn, mint soha..úgyhogy BÚÉK! :P

Nem, tudom, hogy van-e egyáltalán még olvasóm...


Ott hagytam abba, hogy Karácsony. Nem a legjobb volt, de túléltem. Utána rögtön utaztam páromékhoz, és csak január elsején utaztunk vissza Pestre. Jó volt ott, bár egy kicsit túúúl nyugis. Sokat ettünk, sokat tvztünk, beszélgettünk. Meg próbáltam tanulni is, több-kevesebb sikerrel. Aztán lezavartam a maradék 3 vizsgát, és lezárult a félévem. Az ominózus pénzügy meglett 5-ösre, meg minden nehezebb vizsga, csak az nem, amiből megvolt előre a feladatsor. :D Ez van.

Vizsgák után elkezdtem újra játszani...egészen bele tudok merülni, és ez jó is, meg rossz is. Rossz, mert megint úgy elrepült egy hónap, hogy semmi hasznosat nem csináltam, pedig tűztem ám ki célokat erre az évre. De az mindenképp jó, hogy ki tudok kapcsolni. Erről egyelőre ennyit.

Jövőhéten újra suli... és most először történt olyan, hogy megszívtam a tárgyfelvételt. 4 perccel kezdés után engedett be a rendszer, és akkorra már az összes normális gyakorlati hely betelt. Ütközésem is van, ami eddig sose volt. Ráadásul összesen 22 kreditnyi kötelezőnk van, amihez nem ártott volna felvenni néhány tölteléktárgyat, de mire lett volna rá lehetőségem, azok is beteltek. Úgyhogy remek félév lesz. Le fogok szokni a tanulásról, mert most már tényleg semmi értelme nem lesz. Helyette újra elő kéne vennem a spanyolt, de annyira nehéz visszarázódni a kihagyások után. Az az egyetlen amit érdemes most tanulnom.


Sajnos vannak problémák, amikről nem szívesen veszek tudomást, de egyre aktuálisabbak lesznek, és egyre nehezebb lesz így. Már változtam annyit, hogy nem fekete-fehérben látom a világot, nem tudok sokszor dűlőre jutni, vagy véleményt alkotni hiányos információk alapján. De van, hogy elég infó alapján se. A hatodik érzékem mintha megszűnt volna létezni, pedig régen elég komoly támasz volt, hogy ráéreztem dolgokra. Ja és hülyeségeket álmodok, amik nem vezetnek sehova. Tulajdonképpen csak lebegek a nagy semmiben még mindig.

Bizony, necces volt ez a szenteste, ezt éreztem is. Rémlett az előző évekből. Node ennyire? Ugyebár ez a szeretet ünnepe, és ha az ember úgy érzi, hogy a családjában nyoma sincs a szeretetnek, az bizony gáz! Vagy ha előjönnek furcsa érzések, hogy talán elcseréltek születésemkor, vagy túlságosan kései gyerek vagyok, ezért van ez a hatalmas szakadék köztem és köztük. Nincs most kedvem ezt boncolgatni, pedig eléggé messzire vezetne. Lehet, hogy a zárkózottságom és önbizalomhiányom is a nem megfelelő háttérországban keresendő... Ki tudja. Karácsony van, én meg ilyeneken filózok. Bárhogy is álltam hozzá, minden évben előjött a magány érzése, amit már jól ismerek, furcsa is lenne nélküle létezni, de kipróbálnám. Az estém a drága párom mentette meg, mondta, hogy menjek el hozzájuk, mert ők nagyon szívesen látnak, és mennyire jó lesz nekem, és ne érdekeljenek a hülye vizsgák se. Anyummal is volt egy beszélgetés, amitől bűntudatom lett (nem mintha amúgy nem lenne). Szar, hogy ilyen fekete bárány lettem. Majd egyszer valamikor, egy másik dimenzióban várni fog engem egy szerető közösség, akik épp így fognak elfogadni. Boldog Karácsonyt :P

Ezt a szennyet írtam ide pár perce Karácsony alkalmából, de máris megbántam. Most ilyen hálátlan depressziós hülyének érzem magam, mivel bárki idetéved, annak belerondítok a meghitt ünnepi hangulatába. Néhány napra megszűntem.

Egyébként utolért a karácsonyi hangulat. Nálam ez úgy nyilvánul meg, hogy hiperérzékeny vagyok. Például képes vagyok bőgni azért, mert szegény fenyőfák az életüket áldozzák azért, hogy a szeretet ünnepén ott virítsanak a nappalik közepén... Néhány blogbejegyzés is eléggé meghatott. Meg most sokkal inkább együtt tudok érezni a többi emberrel, nem csinálok úgy, mintha nem érdekelnének. Pontosabban nem tudok úgy csinálni. Meg vagyok fosztva a páncélomtól, és minden Karácsonykor ez van... Teljesen független attól a giccstől amit az utcán, bevásárlóközpontokban és médiában nyomatnak.
De én másoknál is ezt látom! Sokkal könnyebb megbántani ilyenkor az embert. A mi családunk a példa, nálunk minden évben van ilyenkor valami összeveszés, konfliktus... Aztán végül helyreáll a béke.
Hát kicsit necces ünnep ez. Utálok megnyílni, az olyan félelmetes. Szinte biztos, hogy megbántanak. Pörög is az agyam, hogy idén hogyan kerülhetném el. De végül úgyis eljön az a pont, mikor nyugalom van, béke, és a "de jó együtt lenni" érzés, és sajnálom, hogy ilyen egyszer van egy évben.

Engedtem a kísértésnek és csináltam egy paladin karaktert. Az a neve, hogy kalapács-ember. :D

Pénzügy... Nem fogok megbukni. Valahogy úgy vagyok vele, mint tavaly a joggal. Először rémes, de minél többet olvasom, annál emészthetőbb.

Meglehetősen hisztis napot tudhatok magam mögött, de legalább szerencsésen megérkeztem. Időről időre próbálom elhitetni magammal, hogy semmi gáz nincs, ha egyszer az életben megbukok egy tárgyból, de mégse tudom ezt elfogadni, hogy ennyire béna legyek (ha már egyszer teszek ellene, akkor nem kéne...). Franc se tudja, miért alakult ez ki, de irigylem azokat, akik egy legyintéssel elintézik. Pedig nekem sincs rá okom, hogy ebből ügyet csináljak. Elvégre megnézném hány olyan ember van, aki elvégez egy idegennyelvű bölcsész szakot színötösre, egy darab bukás nélkül, ötös szakdolgozattal és államvizsgával, majd ezt megpróbálja eljátszani közgazdász szakon is... onnantól, hogy átkerültem államira, már nincs miért hajtani. Ezt átgondoltam már 50szer, és mégis dühít, hogy olvasok valamit, és NEM ÉRTEM. Nem azért mert lusta vagyok, hanem mert közöm nincs hozzá. Idegesítő.

A fasz kivan a mávval. A héten másodjára kell módosítanom az utazásomon a késései miatt. Bánom is már, hogy nem tegnap utaztam vissza. Most úgy érzem, hogy ez kidobott idő, az idő pedig most számomra a legfontosabb. Nem akarok elúszni... Ja, és lett volna egy harmadik eset is, csak addigra már hazaértem: valami gyökér elé lépett a vonatnak. Háttöö... tudom, jön a Karácsony, ilyenkor stílszerű az öngyilkosság, de könyörgöm, akkor gyógyszerezze be magát, vagy ugorjon le a 10.-ről, azzal nem bénítja meg a forgalmat egy fél napra. Mérges vagyok. :/